Egy kis gondolatsor

a fejemből és a szívemből:

Az idő rohan, az idő senkire nem vár. Mégis mindannyian arra vágyunk, hogy több időt kapjunk. Időt, hogy talpra álljunk. Időt, hogy felnőjünk.
Időt, hogy felejtsünk. Időt.

Nem tudhatod előre, hogy melyik lesz életed legfontosabb napja. Amiről azt hiszed, hogy fontos lesz, az úgysem olyan lesz, mint ahogyan azt elképzelted. Ez egy az átlagos napok közül. A legfontosabb nap is normálisan kezdődik. Azokat a napokat a végük teszi a legfontosabbá.
(...) A napot, amikor elkötelezed magad valami vagy valaki iránt. A napot, amikor összetört a szíved. A napot, amikor megismerted a nagy Őt. A napot, amikor rájöttél, hogy nincs elég idő, mert örökké akarsz élni. Ezek a legfontosabb napok, a tökéletes napok.

Szeretjük azt hinni, hogy racionális lények vagyunk. Emberiek, tudatosak, civilizáltak, gondolkodók. De ha szétcsúsznak a dolgok, csak egy kicsit is, akkor egyértelművé válik, hogy nem vagyunk jobbak az állatoknál. És bár mindannyiunkban ott lakozik egy állat, az különböztet meg minket az állatoktól, hogy gondolkodunk, érzünk, álmodunk, szeretünk. És minden valószínűség ellenére, minden ösztönünk ellenére: fejlődünk.

És végül:

Túl sokan hitték rólam, hogy én vagyok a zsákjuk foltja, hogy életet lehelek beléjük, pedig én is csak a saját belső békémet keresem. A tiédet ne bízd rám!/Egy makulátlan elme örök ragyogása/