1

Emlékeznek még a gyermekkori tündérmesékre? Az életről szőtt álomképekre? A fehér ruhára, és hogy az ifjú herceg eljön és megszöktet minket a lován a kastélyába? Az ágyban fekve esténként, csukott szemmel tökéletesen hittünk a megvalósulásában. A Mikulás, a fogtündér, a királyfi, szinte tapintani tudtuk volna őket. De végül felnövünk. Egy nap kinyitjuk a szemünket, és a tündérmese szertefoszlik. Annál keresünk vigaszt, akiben megbízunk. De a lényeg az, hogy nehéz végleg elereszteni azt a bizonyos tündérmesét. Mert mindenkiben ott lapul legalább egy parányi kis szikrája a hitnek és reménynek, egy nap kinyitjuk a szemünket, és minden valóra válik.